ḥesed – amikor Isten nem távolról szeret
(Zsoltár 36. tpt)
A Zsoltárok nem elméletek.
Könyörgések, imák, belső küzdelmek.
Beszélgetések Istennel – az élet közepén.
A héber ḥesed nem érzelem.
Nem hangulat.
Nem vallásos szó.
A ḥesed: Isten jelenléte cselekvés közben.
Az a szeretet, amely sátrat von, körülölel, nem enged el.
Nem egyszer ad, hanem folyamatosan adja önmagát.
A 36. zsoltárban Dávid éles kontrasztot állít fel:
az ember belső sötétsége és
Isten határtalan ḥesedje között.
„Ó, Isten, milyen pazarló a te dédelgető szereteted!
Minden ember menedéket találhat
szárnyaid árnyékában.”
Ez nem költői túlzás.
Ez tapasztalat.
A ḥesed nem elvont tulajdonság,
hanem Isten maga, amint jelen van:
véd, eltakar, táplál, életet ad.
Ez a ḥesed már az Ószövetségben működött.
És az Újszövetségben testet öltött.
Jézus Krisztus nem „hozott” kegyelmet.
Ő maga a kegyelem.
Ő a bennünk élő Isten,
a Szövetség, amelyből már nem lehet kiesni,
mert nem mi tartjuk – Ő tart minket.
A kereszt nem vallási jelkép.
A mindenség tengelye.
Látható és láthatatlan középpont.
A ḥesed ma is működik.
Nem azért, mert mi hűségesek vagyunk,
hanem mert Ő az.
Ő a kezdeményező.
Ő a cselekvő.
Ő a befejező.
És ebben a szeretetben
nem lehet eltévedni.